Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

  Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

1013 Budapest, I. Apród utca 1-3.
Szolgáltatás

Múzeum Kultúra Művészet

" A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az 1950-es évek elején létrehozott, akkori nevén Országos Orvostörténeti Könyvtárral és az 1974-ben megalakult Levéltárral együtt a magyar orvostörténelem legfontosabb közgyűjteményét és egyben fontos kutatóbázisát alkotja. A Múzeum hosszú évek előkészítő munkája nyomán nyílt meg 1965-ben. Az elmúlt közel négy évtizedben a Múzeum gyűjteményei jelentősen bővültek, s így mára Európa egyik leggazdagabb orvos- és gyógyszerésztörténeti kollekcióját alkotják. Gyűjtőkörünk időhatár nélkül a magyar medicina, gyógyszerészet és egészségügy egészét átfogja, de az orvostudomány természetéből adódóan mindez egyúttal a nyugati orvoslás tárgyi emlékeinek gyűjtésével egészül ki. Több gyűjteményünk nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű (numizmatikai kollekció, orvosi műszergyűjteményünk, Fontana-kollekció, patikaedények, festménygyűjtemény) . Múzeumunk állandó kiállítása - ""Képek a gyógyítás múltjából"" címmel - a nyugati medicina fejlődését mutatja be a prehisztorikus kortól a 20. század elejéig. Ezen belül természetesen külön hangsúlyt fektetünk a magyar orvoslás és egészségügy fejlődésének és különösen Semmelweis alakjának bemutatására és általában a 19. századi pesti orvosi iskola tevékenységének, valamint a modern magyar egészségügy megteremtésének korszakára. Intézetünk nemzetközi ismertségére jellemző, hogy látogatóink közel kétharmada - az 1990-es évek végéig - külföldi volt. Az utóbbi években nemcsak látogatóink száma nőtt jelentősen, de sikerült a magyar közönség érdeklődését is felkeltenünk, így mára közel ugyanannyi magyar, mint külföldi látogató keres fel bennünket. Minden évben egy-két rövidebb időszaki kiállítás az orvoslással, gyógyítással kapcsolatos művészi tevékenységgel foglalkozik. Az időszaki kiállítások másik típusa a medicina fejlődését a természettudomány és a művelődés-, gazdaság- és politikatörténet összefüggéseiben mutatja be. Intézetünk kiadványai között első helyen a 47 éves múltra visszatekintő Communicationes de Historia Artis Medicinae periodika szerepel. Az elmúlt években több igényes kiállítású, művészeti tárgyú albumot jelentettünk meg. 2001-ben újraindítottuk a Libri Historiae Medicae című sorozatot, amely részben a 19-20. század magyar orvoslásának (kutatás, oktatás, praxis), orvosi iskoláinak történetét mutatja be az egyes orvosi szakágak bontásában, részben pedig olyan monográfiákat jelentetünk meg, amelyek a magyar gyógyítás kulturális beágyazottságát vizsgálják időhatár nélkül. Varga Benedek mb. igazgatóhelyettes "
(1) 201-1577



Keresés
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Rendezvénynaptár
<< | >>
December, 2018
HKSzCsPSzV
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31